Rólunk

Az emberek a képzés mögött: kik az alapítók és a mentorok, és mégis mi a céljuk ezzel az egésszel?

Miért csináljuk?

A Codecool alapítóinak mindegyike hozott létre vagy vezetett már több sikeres informatikai céget a magyar startup-szcéna kezdetétől a mai napig. Az évek során több ezer programozó munkatárs dolgozott cégeinkben, ezért pontosan látjuk, mire van szükség, és mik a hiányosságok a piacon. Erre válaszul alapítottuk a Codecoolt, ahol pont azt oktatjuk, amire tudjuk, hogy szükség van. Egész egyszerűen a most elérhető legjobb programozóképzést szeretnénk megcsinálni.

Partnerek

Mentorok

Monoczki Pál
Miskolc

Azt mondják, az idő megváltoztat dolgokat, de nekünk kell megváltoztatnunk mindent. Mentorként szeretném felhasználni, széleskörű tapasztalataimat arra, hogy akár személyre szabottan segítsek a diákoknak, akik a szakma kihívásaival néznek szembe. Célom, hogy támogassam az ifjú programozóink fejlődését, s segítsek megtalálni a személyes hatékonyságukhoz legjobban megfelelő eszközöket.

Lindi Imre
Miskolc

Codecool diákként úgy éreztem, hogy ezt a képzést rám szabták. Jelenleg pedig mentorként azon dolgozom, hogy ezt minden diák így érezze. Célom, hogy a diákok ne csak egy szimpla "tanfolyamon" vegyenek részt, hanem egy nagy közösséget alakítva, együtt sokkal nagyobb erővel vegyék az akadályokat.

Szabó Rudi
Budapest

Mindig úgy alakítottam, hogy azzal foglalkozzak, ami érdekel, amit szívesen csinálok és amiben tudok hinni, így jött a mentorálás is. Több mint 12 éve foglalkozok szoftverfejlesztéssel. Dolgoztam a magyar ujjnyomat-azonosító rendszeren, fejlesztettem betárcsázós TV játékot, nyomdának egyedi naptárgeneráló rendszert és sok egyebet. Szabadidőmben szeretek barkácsolni és bármilyen problémára megoldást találni.

Beöthy Miklós
Budapest

Több mint 15 éve dolgozom szoftverfejlesztőként, és mindig is azokat a részeit szerettem legjobban a napi munkámnak, amikor emberekkel és tudásátadással foglalkozhattam. A világ legszerencsésebbjeként a Codecoolnál ezt jelenleg nap mint nap gyakorolhatom.

Forián Szabó Mátyás
Budapest

Egy jó iskola nem csak a szakmai tudás átadásárol szól: Legalább ilyen fontos maga a munkakörnyezet, hogy mindenki szeressen ide bejárni. Arra törekszem, hogy mindkettő megvalósuljon a Codecoolban.

Molnár Attila
Budapest

Molnár Attila vagyok, főállású mentor és örökös önképző. Korábban több évig szoftverfejlesztőként dolgoztam főként web-es technológiákra épülő alkalmazások fejlesztésén. Számomra a tanulás az egyik, ha nem éppen a legértékesebb dolog az életben, ezért eltökélt szándékom, hogy pozitív irányba változtassam meg a tanulás fogalmáról kialakult képet a Codecoolerek fejében.

Salamon Dániel
Budapest

Imádom a munkámat, mert egyben a hobbim is. Mottóm: „Válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni, és soha életedben nem kell dolgoznod.” Segíteni szeretnék mindenkinek, hogy elérje álmait, és magabiztos tudást szerezzen az egyesek és nullák világában.

Fodor Immánuel
Budapest

Mielőtt Codecool mentor lettem, fejlesztési csapatvezető és technikai projektmenedzser voltam az egyik vezető magyar médiaügynökségnél. Az egyetemen szerzett elméleti tudásomat és a versenyszférából hozott gyakorlati tapasztalatomat azonban most a diákok szolgálatába állítom, hogy minél felkészültebb szoftverfejlesztők léphessenek be a munka világába.

Erdős Szilveszter
Budapest

Eddigi munkáim során megfordultam különböző iparágakban és munkakörökben, de mindenhol azt élveztem a legjobban, ahol valamilyen informatikai eszközzel oldottam meg az üzleti problémát. Hiszek abban, hogy gyakorlati, iparági tapasztalatokra épülő, élmény alapú oktatással közel lehet hozni a programozást bárkihez, akit érdekel. 

Tóth Szilvia Ágnes
Budapest

Gyerekkorom óta szeretek segíteni másoknak és megérteni dolgokat. Felnőtt életemben programozóként kezdtem el dolgozni, de tudtam, hogy egyszer majd emberekkel szeretnék foglalkozni. Így egy régi álmom vált valóra azzal, hogy mentor lettem: megélhetem az embereknek való segítségnyújtást, úgy, hogy közben a mentortársaim is nyitottan, elfogadóan és lelkesen fordulnak felém. A mentorálás számomra olyan, mintha nekem találták volna ki!:)

Kohányi Róbert
Miskolc

Mentorként két célt tűztem ki magam elé. Segíteni a diákoknak elsajátítani azt az analitikus szemléletet, ami nekem segít emészthetővé tenni a programozás világát, illetve kilépni a saját komfortzónámból, új kihívások elé állítva magam nap, mint nap.

Tompa Tamás
Budapest

Három célom van a Codecoolban: átadni a professzionális programozáshoz szükséges szemléletet, megtanítani a többieket, hogyan kell hatékonyan tanulni, illetve forradalmasítani az alkalmazott oktatási módszereket. Mindezt őszintén, barátságosan és könnyedén.

Terray László
Budapest

Programozóként dolgoztam már itthon, Berlinben, Új-Zélandon, de itt más. Ahogy Yoda mondja az Utolsó Jedi-ben: a legnagyobb tanító az elbukás. Azért szeretek a Codecool-ban mentor lenni, mert itt nem szégyen hibázni, és tanulunk belőle. Magunk lehetünk és így fogadnak el. Együtt fejlődünk és örülünk egymás sikerének. Imádok itt dolgozni. Yoda is imádna :)

Molnár László
Budapest

Gyermekkorom óta vonzanak a számítógépek. Szenvedélyem a programozás, és örömet lelek abban is, ha segíthetek másoknak új dolgok elsajátításában. Életem alakulásában nagy szerep jutott a tanároknak. Volt, aki jó és volt aki rossz irányban befolyásolta karrierem. Célom, hogy olyan ember legyek mások életében, aki jó irányt tud mutatni.

Szeretnél te is full-time Codecool mentor lenni?

Küldj egy emailt a [email protected],
és beszélgessünk!

Miért legyek mentor?

Codecoolerek

Kovács Áron

A Codecoolnál megtaláltam azt a szabadságot és szakmaiságot, amit sokáig kerestem. A fejlesztési projektek vezetőjeként felelősséggel, döntési joggal rendelkezem, mindeközben pedig talán én tudok a legtöbbet tanulni a különböző fejlesztési feladatokból. Az már csak hab a tortán, hogy alkalomadtán a fejlesztés melletti másik szenvedélyemre, a tanításra, tudás átadására is tudok időt fordítani.

Lindi Imre (Junior Developer és Mentor)

Még 2015-ben kezdtem a pályafutásom diákként a Codecool-ban és az első héten eldöntöttem, hogy mindenképp végig fogom csinálni, mert annyira elkapott a mentalitása a sulinak és az itt dolgozóknak. Jelenleg pedig azon dolgozom, hogy mindenki aki nálunk tanul, az később olyan szinten legyen felkészülve, hogy a legjobb lehetőségeket tudja majd kihasználni a szakmában és az életben is.

Illés Bora (pszichológus/recuriter)

Szerencsés embernek tartom magam, mert tanulmányaim során mindig inspiratív, bátorító közegben szívhattam magamba a tudást. Pszichológusként és recruiterként a Codecoolban az a célom, hogy olyan embereket találjak, akik egy ilyen környezetet építenek és nyújtanak egymásnak - legyen szó diákokról vagy munkatársakról.

Szántó András (marketing manager)

Dolgoztam kis és nagyvállalatoknál, startupoknál és amit megtanultam, hogy egy dolog fogja meghatározni egy cég életét: a cég kultúrája. Olyan cégnél akartam dolgozni, ahol ezt komolyan veszik és van lehetőség a folyamatos növekedésre céges és egyéni szinten egyaránt. Imádom, hogy megtaláltam :)

Pekár Balázs (fejlesztő)

Nem is olyan rég még a 2015-ben indult legelső miskolci kurzus diákja voltam, ám a tanulás és fejlődés ennek befejeztével nem állhatott meg. Ma a Codecool egyik belső szoftverfejlesztőjeként olyan alkalmazásokon dolgozom, melyek elengedhetetlenek a cég működéséhez, melyeket diákjaink és kollégáink nap mint nap használnak.

Fejes Anett

A Codecoolnál oktatási asszisztensként és miskolci office managerként tevékenykedem. Lelkesen működök közre a diákok illetve az alkalmazottak ügyes-bajos dolgaiban és intézem az irodával kapcsolatos teendőket.

Bonyhádi Gábor (CMO)

Marketingesként mindig öröm olyan vállalkozás életében részt venni és építeni, ami az emberek életének pozitív megváltoztatását tűzte ki célul. A Codecool pedig ilyen! A közös céljainkon kívül leginkább az motivál, hogy kísérletezhetek, használhatom a legújabb technológiákat és egyszerre használom ki az analitikus vagy adat alapú marketing tudásomat és a kreatív énemet. Mindezt nagyszerű kollégákkal körülvéve. Álom meló! :)

Alapítók

Boda József
alapító, ügyvezető

Közel 12 évet töltöttem IT cégeknél különböző vezetői pozíciókban, sok mindennel foglalkoztam, beleértve a toborzást is. Amikor új kollégát kerestünk, soha nem a diploma számított. Sokkal inkább a szakmai tudás, a gyakorlati tapasztalat és a kommunikációs képesség. A Codecool képzés épp ezt a három területet fejleszti.

Rémiás Máté
alapító, CTO

Szakmai pályafutásom alatt voltam szoftverfejlesztő, projektvezető, architect, csapatvezető, vállalkozó és indie mobilfejlesztő is. Megkaptam az év embere elismerést egy ~700 fős szoftverháznál, top android developernek kiáltott ki a Google és az “év alkalmazása” díjat is megnyertem a mérvadó hazai mobilapp versenyen. Az elmúlt években több száz kollégát felvételiztettem különféle pozíciókba, és a saját bőrömön éreztem az IT-munkaerőkrízis kiélesedését. Ezért érzem különösen időszerűnek és relevánsnak a Codecool küldetését. Az a feladatunk, hogy megmutassuk, hogyan lehet a szoftverfejlesztést hatékonyan, a valós piaci igényeknek megfelelően oktatni.

Simon Gábor
alapító, ügyvezető

Egyetemi éveim alatt kezdtem az IT-világban dolgozni, amikor a kilencvenes évek végén társaimmal együtt megalapítottuk az akkor „startup”-nak számító IND-t. Számos díjnyertes projektet és terméket alkottunk, és olyan szakmai elismeréseket gyűjtöttünk be, mint a Deloitte Fast 50 első helyezése. A cég növekedésének biztosításához az én feladatom volt az új szakemberek toborzása is. Meglepve tapasztaltam, hogy a frissen végzett informatikusok tudáskészlete mennyire távol áll attól, amire egy IT-cégnek szüksége van. Ennek a helyzetnek megváltoztatására alapítottuk a Codecool programozó iskolát. Hiszek abban, hogy amit csinálunk, az hatékony megoldást jelent az IT piac szakemberhiányára.

Vinnai Balázs
alapító, befektető

Munkám során több elismerést is kaptam, többek között “Az év legsikeresebb ICT-menedzsere 2012”, és megválasztottak “Az év üzletemberének” is 2013-ban. 2007-től a magyarországi Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnökségi tagja vagyok. Legbüszkébbé mégis az tesz, hogy az elmúlt közel 20 évben sikerült olyan közösségeket építenünk, amelyek sok fiatalt juttattak IT karrierhez. A Codecool újradefiniálja a programozó képzést, megváltoztatva az oktatásról alkotott sztereotípiákat.

Olvasd el az alapítók történetét.

Válassz alapítót!

A Codecool számokban

286

Sikeresen végzett diák

100%

Elhelyezkedettek aránya

80+

partner

450

diák a 4 lokáción

100%

IT közeli állásokban dolgoznak

Jelentkezés

Átolvastál mindent, és úgy érzed, ezt a képzést neked találták ki? Már csak egy dolgod maradt: jelentkezz és rögtön küldünk is egy emailt a következő lépésekkel.

Jelentkezés